 |
Bécsi Boglárka gyógytornász, Enquist Terapeuta
Gyerekkorom óta sportolok; először versenyszerűen kajakoztam a százhalombattai DESE-ben 5 éven át, majd a gimnázium alatt atlétizáltam és pár éve pedig küzdősportot űzök. Gyerekkoromban magam is jártam egy ideig gyógytornára és csodáltam a felkészültségüket és kedvességüket, ahogyan velem bántak.A sport és az emberekkel való foglalkozás a két legfontosabb dolog az életemben, ezért is örülök, hogy olyan munkát végezhetek, amely magába foglalja mindkettőt. A munka mellett a zenélés tölti ki az életemet, amelyet négy éve családi zenekarunk keretein belül gyakorlok. |
 |
Karsch
Beáta gyógytornász, Enquist Terapeuta
Utam az egészségügyhöz a sporton keresztül vezetett. Kerékpáros versenyzői pályafutásom során egy nagy bukást követően gyógytornászok segítségével hamarosan ismét nyeregbe ülhettem és a konkurencia bánatára folytathattam az országos bajnokságra való felkészülést, ahol sikerült is az aranyérmet megszerezni. Addig nem is gondoltam, mennyire fontos és eredményes a gyógytornászok tevékenysége. Bár az ember anatómiája már korábban is megmozgatta a fantáziámat - masszázs tanfolyamot elvégezve csapattársaim izmait előszeretettel gyúrtam - az igazi érdeklődést a szakma felé ez a sikeres felépülés jelentette. |